Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye." (József Attila)

 

 

    a-gesztenyefahoz2.jpg

 

A NAP VALLOMÁSA

(A gesztenyefához)

 

Pihenni készülök, látod, elfáradtam,
mosolyom mögött a tél hidege lapul,
rád vetem még bágyadt, erőtlen sugaram,
fényem ismét őszi köntösödre simul.

 

Aranyló hajadban játszik egy fénynyaláb,
lágyan simítva a ritka leveleken,
szép lassan dobd le a vékonyka, rőt ruhád,
ne siess, kérlek, én várlak türelmesen.

 

Néztelek amint gyúlt ágon ezer gyertyád,
simogattam barna gyermeked csendesen,
most, hogy a szél hozza vakító hósubád,
elbúcsúzom tőled, és titkon könnyezem.

 

Ma még utoljára susogj egy dalt nekem,
ágaddal ölelj át, fonódj rám, úgy vágyom
varázslatod tüzét, ízét fénybe rejtem,
vigaszom lesz ködös, fagyos éjszakákon.

 

Várj, hidd, és jövök vissza, izzón, fényesen,
az élet szép színét ágadra csókolom,
ráncos, cserzett bőröd majd forrón ölelem,
tavaszi virágod szivárványba fonom.

 

 

 

 

AZ ÉJSZAKA CSENDJE

 

Fáradt csendet szitál a méla est,
a szél sem rezdül, enyhet adni rest,
az éj oson, kormot fúj a tájra,
csillag még nem gyúlt, a Hold oly árva.
Jó ez a csend, ez a hűs nyugalom,
már fényszemek nyílnak a házakon.
Pihen a test, és pihen a lélek
csak távolról hallik egy bús ének.
Sejtelmes erdő mélyén piciny tó,
nádasból nem hallatszik békaszó,
vizébe csüng egy szomjas fűzfaág,
fátylát teríti rá a némaság.

 

 

ha-tollat-fogsz.jpg

 

HA TOLLAT FOGSZ…

 

Ha tollat fogsz, arra ügyelj,
hogy őszintén írj és tisztán,
nagy alázattal, s jól figyelj,
mert lelkedet nyújtod tálcán.

 

Sose más vezesse kezed,
irányt magadnak te mutass,
igazul szóljon intelmed,
jövőt nézz, múltban úgy kutass!

 

Tudd, milyen a láz, szenvedély
és a csalódás a sorsban,
vonzzon a csúcs, a meredély,
s ha az kell, fetrengj a porban!

 

Sződd a képzelet fonalát,
álmod merész, szabad legyen,
és ha látnál szegényt, árvát,
tétlen onnan tovább ne menj!

 

Ha tollat fogsz, láttass valót,
szavak gyöngyét lánccá fűzd fel,
békét üzenj, megnyugtatót,
hangod szívekhez érjen el! 

 

 

 

egi-balterem.jpg

 

ÉGI BÁLTEREM

 

Istenem, mily’ gyorsan  repülnek az évek,
egykor hamvas bőröm, ráncossá vált, aszott,
a boldog pillanatok  ritka vendégek,
hűséges társam egy csillagra utazott.

 

Sötét az éj, ismét az eget kémlelem,
talán  nevemet suttogja, hívón  kutat,  
kérlek Mindenhatóm, azt még add meg nekem,
hogy megleljem a hozzá vezető utat!

 

Tudom jól, hogy vár rám, ifjan  és délcegen,
úgy, mint azon az első holdfényes bálon,
arra kérlek  Uram, add, hogy ez így legyen,
nem kell más, ez a vágyam, egyetlen  álmom.

 


Visszatérnek a rég elmúlt boldogságok,
s újra átélem, milyen volt a szerelem,
ha egyszer a fénylő felhők közzé szállok,
s megnyílik ott egy csillagfényes bálterem.

 

 

harmatcsepp-kep.jpg

 

HARMATCSEPP, AZ INDIÁN LÁNY

 

Tíz éves, és költöznek. Eddig városban éltek, de most, miután  a nagymama meghalt, kiköltöznek falura. Ez a falu szép és igen gazdag, sokszor hallja apjától. Ők nem gazdagok, szülei munkásemberek, kis fizetéssel, legalábbis ezt mondják mindig. A ház is, ahová költöznek kicsi és öreg, apró ablakokkal, rozoga kerítéssel, de  mégiscsak a sajátjuk, az övék. Nem sajnálja otthagyni a várost, neki ott sem voltak barátai, itt sem biztos, hogy lesznek. Nem is bánja különösebben.

 Másnap reggel már az új helyen kezdi az iskolát.  Bemutatják a többi gyereknek és a tanár néni rögtön vizsgáztatni kezdi, szeretné látni, mit tud, mit hozott magával a  városból. Készségesen válaszol, hiszen jó tanuló, és  nagyon szeret olvasni. Már felelés közben észreveszi, hogy  szerény ruházatán nevetgél pár lány. Ettől zavarba jön, és ront. Ez még jobban feszélyezi, és sírni kezd. Elrontotta, elszúrta  a bemutatkozást. A tanárnő vigasztalva  a padhoz kíséri, bizonyára  ennyiből is  rájött,  jóval többet tud bármelyik diákjánál ez a  szerény öltözetű, csillogó szemű kislány. Talán már ekkor eldönti, figyelni fog rá,   legyen belőle valaki.
 
Tanítás után, szomorúan  ballag hazafelé, és szótlanul  hallgatja újdonsült társai bántó szavait. Siet, szaporázza lépteit, mert ha  otthon elvégezte a dolgát, előveheti  hűséges barátját, a könyvet. Mindent elolvas, ami a keze ügyébe kerül, újságot, kalendáriumot, de az igazi gyönyörűség mégis az indián könyv, amely  elvarázsolja, felvidítja őt. Apja nem szereti, ha olvas, időpocsékolásnak tartja az ilyesmit, épp ezért olvasni csak titokban, az udvar végében lévő vécén lehet.
 
 Gyorsan elvégzi teendőit, és már oson is   a hátsó udvarba, pulóvere alá rejtett kincsével, a Nagy Indián Könyvvel. Zsebében gyertya, hisz már kezd sötétedni. Behúzódik, és elmerül az indiánok életében. Észre sem veszi a rossz szagot, és az alkonyattal érkező hűvösödő levegőt,  teljesen beleéli magát Harmatcsepp, az indián lány életébe. Szalad a selymes füvön, ruhát mos a kristálytiszta,  hűs vizű patakban, apró halakat fűz szarvasbélre és teszi a füst fölé, mokaszint, szép szarvasbőr ruhát varr magának, és boldog, nagyon boldog.
 
 Hangos zajra riad álmodozásából, valaki berúgja  a vécé ajtaját. Megijed. Hát már megint itt tömöd a fejed zagyvasággal, ahelyett, hogy kipucolnád a cipőket, hallja apja dühös hangját. Nyílik a szája, hogy már elvégezte, de nincs ideje  megszólalni. Csattan a pofon. De nem fáj. A szabadságát, álmát jelentő könyv a vécében köt ki, ez  viszont nagyon fáj. Soha nem lesz belőled semmi, visszhangzik a már sötét udvaron apja korholó hangja. Bemegy, átpucolja a már tiszta cipőket és visszatér a rideg valóságba.
   És valóban nem lett belőle csak egy egyszerű,  olvasni szerető és  ilyen történeteket író ember.

 

 


 



 

 

anya1.jpg


              Gábor fiam további fotói:   

              http://www.pentaxphotogallery.com/artists/g%C3%83%C2%A1borudvari