Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy pohár Whisky

2013.10.26

 

zqtqhttfadrhtw.jpg

 

 

A vidéki településen élő Klára a kórházban ismerkedett meg a jómódú Beával, aki akkoriban a takarítónője mellé még egy szakácsnőt is keresett. Egyik beszélgetésük alkalmával Bea előhozakodott a kéréssel, munkát ajánlott. Azt szerette volna, ha Klára elszegődik hozzá szakácsnőnek. A több hetes közös kórházi tartózkodás alatt jól összebarátkoztak, ezért a fiatalasszony, némi gondolkodás után ráállt a dologra. A heti két-három alkalommal keresett pénz jól jött, bár volt állandó munkája, de rengeteg mindent kellett még javítani a házon, ahol családjával lakott, így minden lehetőséget megragadott egy kis mellékesre.
A fővárosi villa gyönyörű konyhájában élvezet volt a munka, csak a takarítónő érezhető utálata zavarta az asszonyt. Majd megbékél, gondolta Klára, és próbált beszélgetni, tréfálkozni, közelebb kerülni Marikához, a takarítónőhöz. Az feszültség oldására tett kísérletei azonban rendre kudarcot vallottak. A család két gyermeke között megoszlott a szimpátia. Míg a lány a takarítónőt kedvelte inkább, az idősebbik, a fiú az új szakácsnővel beszélgetett többet, vele szimpatizált jobban.
Klára iparkodott tisztességgel elvégezni a dolgát, a többiről pedig nem tudomást venni, ám a takarítónő ott tett keresztbe neki ahol tudott. Mindig akkor akart a konyhában takarítania, amikor a szakácsnőnek a legtöbb dolga volt, szúrós megjegyzései, célzásai, sokszor célba találtak. Állandóan kritizálta az elkészített ételek minőségét. A család tagjainak mindig ízlett a főztje, kivéve a leányzót, aki soha nem felejtett el bántó, sértő megjegyzéseket tenni az ételekre. Bea, a ház asszonya, ha ideje engedte, szívesen időzött a konyhában, szeretett beszélgetni, viccelődni a jó humorú szakácsnővel. Marika ilyenkor láthatóan ideges lett, szinte irigykedett jókedvükön. Egyszer még vádaskodott is, - persze nem nyíltan, - azt állította, hogy teli szatyorral jár haza a szakácsnő. Szóval lop. Klárának a fiatalember árulta el ezt, hisz ő mindig otthon volt, amikor a szakácsnő távozott, s látta, ez bizony nem fedi a valóságot. Ezért kiállt az asszony mellet és elmondta neki, ki vádolta meg, s mivel. Más alkalommal a konyhában hagyott étel lett ehetetlenül sós. Egyértelműen a takarítónő keze volt a dologban.
Kezdett betelni a pohár. Egyre sűrűbben fordult meg a szakácsnő fejében, ezt nem csinálja tovább. Lassan nyomasztóvá vált az ellenségeskedés.
A gyönyörű hallban egy bárpult is állt, ahol különböző márkás italok sorakoztak. Klára nagyon ritkán ivott, akkor is legfeljebb egy pohár sört, nem szokott ő úri italokhoz, igaz nem is vágyott rá. Egy reggel, alighogy megérkezett a villába, a háziasszony rettenetesen elkezdett kiabálni vele. Kérdőre vonta, amiért felbontotta a skót mézes Whiskyt, holott az mennyire drága, Magyarországon nem is kapható. Egyáltalán, mit képzel egy kis szakácsnő, hogy felbontja a gazda italát!? Talán Marikának mégiscsak sok mindenben igaza volt. Ilyesmiket mondott Bea a megdöbbent Klárának, aki megszégyenülten, égő arccal távozott és lesütött szemmel elindult hazafelé.
Másnap telefonon közölte, hogy nem megy többé főzni. Marta belsejét a szégyen, ennyire még nem alázták meg soha. Elhatározta, megszerzi azt az üveg italt bárhonnan is. Sorra járta az üzleteket, de mindenhol azt a választ kapta, Magyarországon nemigen kapható ez a márka. Akkoriban a boltok árukínálata hagyott kívánnivalót maga után. Már épp feladni látszott a keresést, amikor rámosolygott a szerencse. Egy kirakatban ott virított a keresett ital. Benyitott. Majd elszédült, amikor az árát kimondták, mégis megvette. Egyszerű ember lévén nem értette, hogyan lehet ennyi pénzt kiadni egy kis üveg italért. Másnap buszra ült és elindult Budapestre. A villa előtt még toporgott egy kicsit, majd dübörgő szívvel, lángoló arccal megnyomta a csengőt. Az ajtó kinyílt és Bea állt előtte. Mit szeretnél, kérdezte, hangjában érezhető megvetéssel. Klára odaadta az üveget, elnézést kért a zavarásért, és elsietett.
Évekig kínozta lelkét ez az eset, álmában újra és újra átélte a szégyenletes perceket, de mint minden, idővel ez is elcsitult, elnyomták a mindennapok gondjai, megoldandó problémái.
Húsz év telt el. Húsz, sok munkával, akarással teli év. Klára anyagi helyzete lényegesen javult, már sokkal többet megengedhetett magának, mint rég. Egyik alkalommal elintézni valója akadt Pesten. Dolga végeztével még sétálgatott egy kicsit a szép, napsütéses időben. Megnézte a divatos ruhákat, cipőket, ráérősen lézengett, majd megállt egy kirakat előtt, ahol különböző márkás italok kínálgatták magukat. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, amire régen még gondolni sem lehetett. Felfedezett egy ismerős palackot, sokáig nézegette, szemezgetett vele, majd egy gyors mozdulattal benyitott az üzletbe. Azt kérném, mutatott a polcon kacérkodó üvegre. Amint kilépett az utcára, valami különös érzés kerítette hatalmába, amint a táskájában lapuló italra gondolt. Már nem érzett az arcán lázat, szégyent, sem szapora szívverést, inkább megkönnyebbülés lett úrrá rajta. Valami ahhoz hasonló, mint amikor egy nehezen leírt mondat végére sikerül végre pontot tenni. Egész jókedve kerekedett. Vidáman sétálgatott még egy darabig, majd megelégelve a város zajos nyüzsgését buszra szállt, s elindult hazafelé csendes kis falujába.
A nap már elbújt a közeli hegy mögé, mire hazaért. Bekapcsolta a tévét, leült a kedvenc foteljába és kibontotta az üveget. Elővett egy szép kristálypoharat, töltött magának és elégedett mosollyal megkóstolta az annyiszor elátkozott italt.