Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karcsi (bicikli)

2011.10.02

 

bico.jpg

 

Szeptembert írtak, a falevelek lassan kezdték felölteni tarka ruhájukat. A pálpusztais eset óta semmi jelentősebb eset nem történt a műhelyben, a két egymást nem bíró ember között. Apróbb bosszantások, beszólások voltak, de úgy látszott, csitul az ellenszenv. Kati nem feledte a dolgot, csak a kínálkozó alkalomra várt, hogy visszavághasson a férfinak. Karcsi egy ideje biciklivel járt munkába, mert elmondása szerint, így sokkal hamarább hazaért. Rajongott a fociért, ki nem hagyott volna egy meccset, sem a faluszéli pályán, sem a tévében. Ezen a szeptemberi napon is biciklivel jött dolgozni.
Beérve a műhelybe, a sarokba állította kétkerekűjét, és látványos semmittevésbe kezdett. Mesteri fokon tudta ezt művelni.
Katival nem tárgyalt, ám a fiúknak nagy hangon ecsetelte, hogy este ő hideg sör mellett nézi majd a meccset. A srácok némelyike irigykedve hallgatta, hisz ők is szerették volna látni a rangadót. Valahogy el kéne dugni a bicajt, gondolta a lány, bár tudta, nehéz dolga lesz, mert a férfi egyik szemét mindig rajta tartotta, és alkalmas hely sem nagyon akadt. Végül Kati megkérte az egyik fiút, csalja már ki Karcsit valamilyen ürüggyel az udvarra, és tartsa szóval pár percig. Kis idő múlva, amikor eltűntek az udvarra vezető ajtó mögött, a lány leengedte a kézi vezérlésű daru kampóját és ráakasztotta a kétkerekűt, letakarta egy nagy ponyvával. Majd felhúzta jó magasra, elvitte a műhely távoli sarkába, a kulcsot pedig zsebébe süllyesztette. Jókedvűen folytatta munkáját.
Karcsi visszatért a műhelybe, tett-vett, beszélgetett a fiúkkal. Hamar felfedezte a kétkerekű eltűnését, és eszeveszett keresésbe kezdett. Átfésült minden sarkot, nagy szekrényt, aknát, minden zugát az udvarnak, de a bringát nem találta. Mindenkit végigkérdezett, ám senki sem látott, vagy hallott semmit. Kati, mint aki nem tud semmiről, végezte munkáját, de szemével azért követte a férfi mozgását, aki köpködve rázta az öklét, és közeledett a lány gépe felé. Mérgesen, kiabálva követelte a biciklit. Kati csitítgatta, ne szidja már, nézze meg a táskáját is ha kell, nem tette bele a bicajt. Karcsi vörös fejjel elvágtatott az udvar felé, még eszébe juthatott pár hely, amit végigkutat. Közeledett a meccs kezdési ideje és még haza is kellett volna tekernie, így egyre idegesebb lett. Amikor Kati elindult a mosdó felé, a férfi, mint akinek valami megvilágosodott, rohant a női mosdóba, de hiába, ott sem találta a járgányt. Visszament a fiúkhoz, akik látták, ahogy a lány leengedi a kétkerekűt fedő ponyvát a daruról, és szokott helyére teszi a bicajt. Karcsi dühöngött. Ekkor az egyik fiú szólt neki, na gyere, segítek, szétnézünk megint. Elindultak, végignézték a műhelyt, mire a szokott sarokhoz értek. A bicaj ott állt épen, érintetlenül.
Karcsikám, már a szemeddel is baj van, szólt a tettetett korholás. Karcsi káromkodott, de nagyon megörült, rögtön nézte az óráját, eléri-e a meccset. A kormányra akasztotta kopott aktatáskáját, magára kapta kék munkáskabátját, és már tolta is ki a műhelyből a biciklit. Elhaladt a lány gépe mellett, csorba fogai között sziszegett rá „megfizetsz ezért, mert tudom, hogy te voltál”. A visszavágó sikerült, mosolygott Kati, és már arra gondolt, lesz ennek hamarosan folytatása. De hát, olyan unalmas lenne ezek nélkül a kis bosszantások nélkül az élet.
Ha jól a szíve mélyére néz, igazából nem is haragszik a férfira, sőt, ha nem lenne itt, talán még hiányozna is, már szinte hozzátartozik a mindennapi életéhez.