Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kötődések 2. rész. Cilike

2011.11.01

 

1-cili.jpg

 

 

Fifike első éjszakája sírdogálással telt. Nappal a lábunk alatt sertepertélt, játszott, ezért kisebb-nagyobb balesetek is előfordultak. Szép kis házikót készítettünk neki a teraszra és próbáltuk kiszoktatni. Eleinte kevés eredménnyel. A változás egy hét múlva állt be.
Nagyobbik fiam, aki akkor második osztályba járt, rajongott a kiscicákért. Az öreg cicánk az égi mezőkre tért egerészni, így éppen nem volt macsek a háznál. Egy nap, ahogy hazajött a gyerek az iskolából, furcsa módon, rögvest bevonult a szobájába és ebédelni sem akart. Kezdett gyanússá válni a dolog, gondoltam, rossz jegyet hozott, azért lapít. Ahogy beléptem a szobába, a gyerek rögtön betolta az íróasztal fiókját.
- Na, mutasd csak, mit dugdosol jobb, ha túlesünk rajta.
- De anya semmit, tiltakozott a srác, s nem akarta kinyitni a fiókot.
Ekkor elkezdett valami vékonyka hangon sírni a fiókban. Kihúztam. Egy apró, fekete-fehér foltos, gyulladt szemű, piszkos szőrű kiscica sírdogált ott.
Már a gyerek is sírt.
- De anya, kidobták és éhes, nincs anyukája, olyan nagyon sírt, kérte, hogy hozzam haza.
- Na jól van, elfér, legalább lesz Fifikének kis pajtása.
Együtt lekezeltük a szemét, megfürdettük, kapott finom tejecskét és boldog elégedettséggel bújt a kosárkában szundikáló kiskutyához.
Cilike, mert ez lett a neve, apró mancsait a kutyus pocijára rakva jóízűen elaludt.
Fifike felnézett, megszaglászta a kis jövevényt és aludt tovább. Milyen érdekes, gondoltam, ez két kis állat békében együtt szundikál, mert hiába apró a kutyus, mégiscsak kutya, és hogy tűri a kiscica bújását.
Reméltem, ha felébrednek nem lesz harc, mentem is teendőimet végezni. Néha bepillantottam a kosárba, olyan jó volt látni őket így aludni. Kis idő múlva felébredtek és Cilike magától értetődően nyalogatni kezdte Fifike pofiját, aki nagy megelégedéssel fogadta, tűrte ezt.
Ettől a perctől fogva elválaszthatatlanok lettek. Fifike addig nem volt hajlandó enni, míg kis barátja oda nem jött a tányérhoz, együtt játszottak, aludtak, szaladgáltak az udvaron. Nem változott ez a ragaszkodás, szeretet később sem, amikor már kamaszodtak, felnőtté értek.
Őszinte szeretetükről, barátságukról példát vehetnénk mi, emberek!