Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meki, a kecske

2015.04.13

images.jpg

 

Régen vágytam már egy játékos, pajkos kecskére, gondolván elfér nálunk az amúgy is népes állatsereg között. Hatalmas udvarunkon boldogan kapirgáltak a tyúkok, kakasok, növendék csirkék, a kacsáknak készített kis úsztatóban vígan hápogtak a kacsák, az ólban röfögött a malac, a nyuszik is szorgalmasan eszegették a friss füvet. Szóval, csak a kecske hiányzott.   
  Egy madárcsicsergős szép tavaszi reggelen, a Tisza mellé készültünk, kecskét venni.    Az út kellemesen telt. Beérve a faluba,   hamar meg is találtunk gazdát,  aki a lelkemre kötötte, hogy jól bánjak a kecskével, és ne felejtsem el reggel és este megfejni,  s ha minden sikerült, hamarosan kis kecskének is örülhetünk. Tetszett a fehérbundájú, fejős meki,  amit eladásra kínáltak, így kisebb alkudozás után meg is vettük.  Mivel kicsi volt az autó csomagtartója,  a hátsó ülésre kellett tennünk a kisasszonyt, aminek persze nem nagyon örült.   Kisebb közelharc után  végre elindultunk. Ez marad a neve, Meki, döntöttem el hamarjában.
   Hazafelé nem telt  túl békésen az út, Meki szorgalmasan szellentett, böfögött, rángatta az üléshuzatot, verte a fejével az ablaküveget, szóval nem tetszett neki az autózás. Mikor végre hazaértünk, bevezettem az új helyére (természetesen ez sem volt egy egyszerű manőver), ahol száraz szalma, friss fű és víz várta. A párosujjú patás ismerkedett, szaglászott, kóstolgatott. Ekkor még nem sejtettük, hogy ettől a pillanattól fogva  rémálommá válnak napjaink.
   Eljött az első délután, nekiveselkedtem a fejésnek. Ó, hát mi az nekem, egy kecskét megfejni! Tettrekészen vonultam be  az ólba, kis vödörrel, vízzel, puha ronggyal, hogy megejtsem a dolgot. A kecske   üdvözlésképp rögtön   nekem szaladt, hatalmasat taszítva rajtam. Repült a vödör, a rongy, a víz, és én is. Azanyád, mi lesz ebből?  Kezdtem elölről, de már készülve a támadásra. Kisebb birkózás után sikerült a nyakörvet rátennem, majd kikötnöm őkelmét. Na, a neheze már megvan,  gondoltam naivan, és nekiláttam  a cicihúzogatásnak. Hatalmas rúgások, harapások árán,  nagy nehezen tudtam egy kis vödörnyi tejet fejni, amit búcsúként sikeresen  felrúgott a  Meki, úgy, hogy tetőtől talpig tejben úsztam. Na,  ha ez így fog menni reggel, este, akkor igen sok lesz a gondom.
   Szinte minden napunk így telt, birkózással, rugdosással, hajszaggatással. A fejszőrzetem rohamosan csökkent az állandó „csak pár szálat kitépek” akciói miatt, viszont a kék foltjaim a combomon, lábszáramon vészesen szaporodtak. Egy jól sikerült fejelése után hatalmas monoklival mentem dolgozni, ahol sajnálkozva kérdezték a kollégák: téged ver az urad?
Pihenésről szó sem lehetett, mert mindig alkotott valamit, gyakran megkergette a tyúkokat a nagy vörös kakas legnagyobb felháborodására, máskor  felborogatta az ivóvizes edényeket,  csupán unaloműzés gyanánt lerugdosta a kakasüllőt vagy a  létrát. Ha kint állt az autó az udvaron, nem mulasztotta el párszor „megtukkolni”, aminek egy-két horpadás lett az eredménye.
  Így teltek az unalmas nem mondható napjaink.  Meki szorgalmasan gonoszkodott, eszegetett és szépen nőtt a pocija, míg nekem egyre rosszabbak lettek az idegeim az állandó stressz miatt, hogy ugyan mit művel már megint ez a pokolfajzat. A  családom naponta szekált az állat miatt, én pedig egyre sűrűbben emlegettem az előző gazda felmenőit.  Éjszakás műszak után, alighogy  lepihentem, a férjem napirenden felébresztett: „gyere, mert a kecskéd kiszabadult és megmetszette az összes rózsabokrot, vagy, gyere, mert felzabálja az idei málnatermésünket”. Mindennaposá váltak a kiszökései, egyre biztosabb voltam benne, hogy Houdini reinkarnációja ez az állat. Ha bementem hozzá az ólba, egy hirtelen mozdulattal kilopta  a melegítőm farzsebéből a cigimet, majd jóízűen elfogyasztotta az egész doboz Szofit, aztán  hatalmasat harapva a pulcsimba, pólómba megpróbálta lerángatni rólam. Ha  kilógott, mindent megevett,  amihez csak hozzáfért, légyen az szivacspapucs, nylonzacskó, söprű, lábtörlő, gumicsizma, locsolótömlő vagy  a gyerekek olvasókönyve.  
Amikor jöttek a hűvösebb idők, gondoltam, leválasztok  neki egy kisebb  zugot az egyébként tágas ólból, hogy melegebb, védettebb helye  legyen őkelmének az elléshez. Szorgalmasan fűrészeltem, szögeltem, csavaroztam két napon keresztül.  A végeredmény büszkeséggel töltött el, remek kis fészket, meleg, száraz, világos kuckót  sikerült összehoznom  főgonoszságának. Fáradtan, de elégedetten mentem be a lakásba. Alig telt el tíz perc, hatalmas dübögésre figyeltem fel. Szörnyű gyanúm támadt. Nem ok nélkül. Meki a gondosan készített kis lakását verte éppen szét, lábbal, fejjel, amivel csak érte, és közben szinte látni véltem a kéjes vigyort a pofáján: Na, te lökött, ezért dolgoztál vele annyit!?
 Mit tehettem, megvártam, míg befejezi, majd eltakarítottam a romokat.  Hamarosan megszületett  nem is egy, hanem kettő gidácska, szépek, bájosak, elragadóan kedves kis jószágok, akikben rengeteg örömet leltem, felvidítottak, jöttek utánam mindenhová, és mindent megmásztak, amit lehet. Meki gonosz mivolta ellenére jó mamának bizonyult, a kicsik szépen fejlődtek.
 Amint eljött a leválasztás ideje,  rögtön  feladtam egy hirdetést: Eladó egy fehér, jó természetű, jól fejhető, kezes kecske.