Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A gesztenyefa vallomása (A Naphoz)

2011.11.18

   

nap.jpg

 

 

Vártalak epedve, bíborból jöjj, Napom,
tüzes nyilaidtól a vér gyúljon bennem,
forró öleléstől bőröm kipattanjon,
milliónyi rügyből friss, zöld ruhám legyen.

Felkeltél aranylón, némán, cirógatva,
és nem szégyelltem soha pőre ágaim,
még a gyökereim is feléd mozdítva,
melegedtől vártam fehér virágaim.

Míg Te pihentél, a gyertyák lángra kaptak,
s jöttél lecsókolni róluk a harmatot,
leveleim vágyón orcádhoz fordultak,
úgy imádtak téged, az éltető Napot.

Hoztál sok, érlelő, harmat ízű csókot,
tűz bontotta szúrós gesztenyéim burkát,
barna, bársony szemek izzón láttak legott,
ámuldozva nézték a tündöklő csodát.

Tőled kaptam mindent, szivárvány pongyolám,
gyertyáimnak fényét, fűszeres illatát,
szárítottad könnyem párás éjjel után,
érzem, hogy visszajössz kikelet hajnalán.