Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Nap vallomása (A gesztenyefához)

2011.11.18

 

oszi-gesztenye.jpg

   

Pihenni készülök, látod, elfáradtam,
mosolyom mögött a tél hidege lapul,
rád vetem még bágyadt, erőtlen sugaram,
fényem ismét őszi köntösödre simul.

Aranyló hajadban játszik egy fénynyaláb,
lágyan simítva a ritka leveleken,
szép lassan dobd le a vékonyka, rőt ruhád,
ne siess, kérlek, én várlak türelmesen.

Néztelek amint gyúlt ágon ezer gyertyád,
simogattam barna gyermeked csendesen,
most, hogy a szél hozza vakító hósubád,
elbúcsúzom tőled, és titkon könnyezem.

Ma még utoljára susogj egy dalt nekem,
ágaddal ölelj át, fonódj rám, úgy vágyom
varázslatod tüzét, ízét fénybe rejtem,
vigaszom lesz ködös, fagyos éjszakákon.

Várj, hidd, és jövök vissza, izzón, fényesen,
az élet szép színét ágadra csókolom,
ráncos, cserzett bőröd majd forrón ölelem,
tavaszi virágod szivárványba fonom.