Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az én hegyem

2012.04.30

 

ihegy.jpg

 

 

Sokszor látva is csodás ez arc,
maga a béke, a nyugalom,
pedig élete folytonos harc,
hogy lélegezzen, megújuljon.

Idő vájta mély barázdáin,
sok vándornak kopik bocskora,
kökénybokrán és árnyas fáin
madaraknak van otthona.

Élelmet ad az éhezőnek,
forrása friss, szomjoltó ital,
védi álmát a szendergőnek,
és ha jön a vég, zöld ravatal.

Lombok közt rezeg vágy és sóhaj,
pirul tőle a csipkebogyó,
s a fájó szívből szakadó jaj
és könny, harmat lesz, oly csillogó.

Árvalányhaj hullámzik rajta,
nézem, szívem már jobban dobog,
vörös alkony a gyér hajába
mély méltósággal, lassan csorog.