Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÁRADÁS UTÁN

2016.02.15

001.jpg

 

Tovasodort  az élet árja
gallyat, fát, eltűnt a keskeny híd,
szerelmet, imát  sárba zárva,
a zord idő mindent felbolydít.

Csordogált egy hűs vizű csermely,  
bogárszemet tükrözött a fény,
kacaj szállt a gyenge sás felett,
piros masni libbent üstökén.   

Kamaszodván, patakká érett,
szilaj lett, akaratos, vadóc,
néhanap rossz irányba tévedt,
s vágtatott, mint űzött martalóc.

Csak rohant, majd folyóvá érve
hajót emelt és földet locsolt,
békés  partjait végigmérve
elégedett, nagyon boldog volt.

Vihar támadt, dühöngött az ég,
a víz,  s a szél szilaj táncot járt,
fák hasadtak, közelgett a vég,
egybemosott eget és határt.

Fáradt, és lelassult  sodrása,
meggyengült  a part, a menedék,
csendesült fékevesztett tánca,
szörnyű,  mivé lett a szép vidék.

                      *
Ismét csend van, fojtogató csend,
súlyos léptű hangtalan szavak,
és leülepedett látszatrend,
és  kibomlott  piros hajszalag.