Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ajtó monológja

2015.01.27

                               ajto.jpg


 

Köszönöm a képet Mág Tamás festőművésznek!


 

Nézz be bátran, nézd, mi lett belőlem!
Bőröm szuvas, vedlik, szemem vakul,
kopogásra várok régen, csendben,
ám csak a szél csapdos, cibál vadul.

Mögöttem sötét falak, enyészet,
vak villanyégő lóg a plafonon,
az egyik sarokban roncs ágykeret,
a másikban egy rakás ócska lom.

Régebben él itt egy pók barátom,
s egy koldus egér is néha benéz,
de őket egyre ritkábban látom,
hisz nincs már itt más, csak por és penész.

Emlékszem, régvolt ifjú koromban
halkan nyíltam, fény gyúlt a szememen,
hideg, huzat felett volt uralmam,
idegent én be sosem engedtem.

Ha gazdám lépte koppant, kinyíltam,
ő hozta az élet üzenetét,
majd szemérmesen jól bezáródtam,
s elrejtettem a szerelem neszét.

Később tűz égett, vakított a fal,
gyermekkacaj simogatta lelkem,
kalácsillat szállt, vidám volt a dal,
most üresség ásít bent és bennem.