Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lakat alatt

2016.05.05

 

imageshgsjj.jpg

 

A nyomasztó sötétséggel
miért osonsz éjeimbe,
s feszegeted emlékeim
rozsdás lakatú ajtaját.
Foglyok, rég be vannak zárva,
a foglár jómagam vagyok,
többé nem eresztem őket,
hadd gyógyítsák sebeiket.
Láncon a sok-sok pillanat,
az illat is semmivé vált,
elárvult az a mozdulat,
mely egykor ölelésre várt.
Nem villan már az ében szem,
fásultan zord telet üzen,
vacogva kucorog a vágy,
valaha izzó köntösét,
jéghideg zúzmara lepi,
s hiába a  csábító ágy,
padlón fetreng a mámor is,
az eget többé nem szeli.