Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZABADON-

2018.02.09

szabadon.jpg

 

Ne azt nézd, hogy honnan jöttem,

tán a semmiből, tán a ködből,      

hiszen mára szabad lettem   

kirepültem ketrecemből.

Szűk zárkámat más nem látta,

gúnyos szavakból állt a rácsozat,

és fénytelen, fakó belsejében,

elpusztulni láttam sorsomat.

Álmom mindig  repülni vágyott,

s eljött a szabadító pillanat,

kitártam erőtlen szárnyaim,

mikor végre ledőltek a falak.

Kékség kell, mormoltam magamban, 

ringani, a felhők közé vágytam,

hogy a Nap vakít - semmi baj,

szólt szavam egy örök fohászban.

Az embernek, az emberrel születtem,

hitére és erejére bízva,

együtt lettünk  egészek, egyek,

szabaddá válva álmaimban.