Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hársfaillatban

2011.06.25

 

 

 
 
Hozzád mentem, tudtam, hogy rám vársz,
illatos vággyal hintett be a hárs.
Bárányfelhők úsztak fenn az égen,
rég vártam erre, de milyen régen!
Soká hallgattunk, közénk ült a csend,
csak az illat szállt, levél sem rezzent,
a lombok közt víg madár dalolt,
s mindennek édes hársillata volt.
Mint riadt madár, bújt el a szívem,
a sokatmondó, sűrű csend közé,
magamban kővárat építettem,
a kimondatlan szavaid köré.
Nem hittem, valaha lesz még ilyen,
ily tiszta, őszinte, mély érzelem,
hogy a sors téged utamba sodort,
szándékos, vagy csupán véletlen volt,
nem tudom én, és nem is kérdezem,
jó hogy lettél, jó hogy itt vagy nekem.
Árad belőled a féltő jóság,
 s illatozik, mint fán a hársvirág.